2014. június 27., péntek

Búcsú



Ebben a sötét, beteg világban
Tudják-e, s kérdik-e majd
Mi volt foglalva imámban?
Ki, s mi volt mit nem szerettem
Hisz imádtam

Nyúl utánam a sötétség ezernyi karja
S töprengek, hogy a boldogságot elviselni
Szívem nem tudja, vagy nem akarja?
Rugdalja le magáról a béke leplét
nehogy betakarja

A bűntudat éjjel-nappal okol
Mit vétettem, hibáztam olyanokkal
Kiknek én lettem a pokol
Mert saját fejem után mentem tovább
önző módon konokul

Nagy teher nyomja lelkemet
Felelősség a jövőre, s a múlt árnyai
Miket szívem legmélye rejteget,
Félek az emlékek démona
egyszer eltemet

Gyönge voltam, sokszor most is vagyok
Hibáztam nem egyszer
nem kicsit, nagyon nagyot
Mi megsebzett, de nem csak engem
másokban is nyomot hagyott

Menekülnék, de hova, merre?
Végtelenségig kéne várnom
Egy elképzelt, csodás jelre
De holtig hiszem, van egy lélek
Mi súgja majd: gyere erre

Könnyű lenne feladni, bedobni a lapokat
Nem számolni visszafelé
a hátralévő napokat
Munkával ellátni, álnok
hitehagyott papokat

Lakik itt bennem ki így tenne,
Első percben, ha tehetné
Többé, tovább nem lenne
Ő az ki lehúzott fenekére
a hideg, sötét tengernek

E részem meghalt, s a pokol bugyrában ott ragadt
Néha kísért, hisz emlékeimben
Szíjon lógva, néma szobában
mementóként megmaradt
                                                                                                                                        2014 május 11.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése