2014. szeptember 2., kedd

Az egyenlőség mítosza: Liberalizmus

Ha van a felvilágosodásnak kártékony és alapjában téves hozzáállása a világhoz, akkor az emberi egyenlőségi mítosza az. Minden jelenlegi korunkra kiható eszmeiség ezt a tévképzetet vette alapul. Főként a liberalizmus és a marxizmus(és váll fajai) vallották, vallják és erre a tévhitükre több millió áldozat vérével tettek pecsétet már eddig is. Félreértés ne essék, nem faji felsőbbrendűséghez hasonló dolgokról beszélek az egyenlőség tagadása alatt. Nemzeti anarchistaként a világ népeinek sokszínűsége, a kultúrák különbözősége a leglenyűgözőbb dolog melyet óvni, őrizni és ápolni kell. Minden rassznak, népnek, kultúrának, identitásnak megvan a maga helye a világban. Pontosan e sokszínűség védelme végett fontos az egyenlőség alapeszméjét elutasítanunk. 
Az emberi egyenlőség egy körnek az érdeke, amivel az embertömegeket maga mellé tudta állítani. Az elnyomott, kizsákmányolt munkásréteget, vagy a semmibe vett földeken dolgozókat egykoron ellehetett kábítani hangzatos egyenlőség jelszóval. Később a különböző népeket, a nőket lehetett elcsábítani vele, s egyben tévútra terelni a társadalomban betöltött szerepüket. Végül mikorra már nem maradt egyetlen csoport sem amit meglehetett babonázni ezzel a mézes-mázas blöffel, a devianciákat karolták fel.

Elsőként a liberalizmus tűzte ki főzászlajának az egyenlőség címszavát. A 19. századi Európát pedig keresztül, kasul itatta ezzel a gondolattal. A liberalizmus először a társadalmi rétegeket egyenlősítette, mely bizonyos tekintetben pozitív is lehetett volna. A vagyoni alapú megkülönböztetés megszűntetése igencsak jó tett lett volna. Azonban azonkívül, hogy a társadalmi osztályokat egymásnak ugrasztotta és szított gyűlöletet, valamint az organikus hierarchiát is fejtetőre állította ezzel végzetes hibát követett el. Illetve, lehetséges pontosan ez volt titokban a célja. A társadalmi rétegbeli megkülönböztetést vagyoni téren jó volt eltörölni, de az emberi készség különbségeiből fakadó hierarchiát annál kevésbé. Az egyenlőség mítosza itt már nem tett különbséget ember és ember között. Már pedig nem mindenki alkalmas filozófusnak, de cipésznek sem. Mindenkinek megvan a maga képességei szerinti helye. Nem mindenki lehet vezető, tudós, filozófus, művész, ahogyan jó szakember sem. Hiába tudós, filozófus stb. valaki, nem feltétlen lesz jó kovács, asztalos, szakács bármi más hasonló szakmabéli. A liberalizmus egyenlősége azonban ezt kivette a képletből. Így már a társadalmi feladatok megosztásában kezdte felforgató munkáját. De még a vagyoni megkülönböztetést sem törölte el, csak felváltotta a királyt, a bankárral, a földesurat a kapitalista tőkéssel, s még a jobbágyság is szabadabb volt anyagilag, mint korunk munkása.

A nagy egyenlőségben aztán minden különbség elfogadása valójában nem egészséges megértést szült, hanem a különbségek eltörlését eredményezte. A liberalizmus nem vette figyelembe az emberi közösségek, kultúrák összeférhetetlenségét bizonyos esetekben. Nyilván itt a feszültségek megszűntetése okozhatta, hogy sokan pillanatnyilag szimpatizáltak ezzel a részével is, de semmisem szült nagyobb feszültségeket, mint az erőltetett elfogadás. Ugyanis némely kultúrkörök egymás mellett nem férnek meg békességben. Egymástól külön szeparálódva azonban igen. A liberalizmus ehelyett erőltette a különböző kultúrák elfogadását egymás iránt, mi több keveredését szorgalmazta, s szorgalmazza. Így született meg a multikulturalizmus. Napjaink kulturálisan és fajilag keveredett világa. A népek, nemzetek, pedig mint egyfajta olvasztótégelyben olvadnak fel és lesznek egyszínű masszává, megölve az abban résztvevő kultúrákat. De minimum az egyiket, ahogyan azt a Nyugat-Európai esetben láthatjuk, ahol az iszlám bevándorlók kultúrája virágzik, míg az őshonos európai népeké kihalófélben van. Ez a liberalizmus csendes népirtása. Persze a kultúrák nem önszántukból való keveredése minimum feszültségeket szül, s előbb utóbb durva erőszakba torkollik. A nemzetek és kultúrák olyanok, mint a kémiai anyagok, valamelyik oldódik a másikban, valamelyikkel heves reakcióba lép, vagy kicsapódik. A liberalizmus pedig azt is oldani akarja, amit nem lehet, illetve egyáltalán nem is szükséges, hisz akkor már önmagától megtette volna. Azért jöhetett ez létre, mert a liberalizmus nem értette meg az emberi lelket. Talán mert materialista voltából adódóan- minden más felvilágosodás kori eszméhez hasonlóan- nem is feltételezi a lélek létét. Maximum hangzatos szólamként, az ember, anyagilag megtestesült lényének szinonimájaként. 

Mert a liberalizmus vallási tolerancia híve is. De mit is jelent a tolerancia a liberális értemben? A tolerancia jelentése türelem. Miért türelmes a liberális? Mire vár a vallásokkal kapcsolatban. Alighanem arra, hogy szintén a többi materiális korlátok között megmagyarázhatatlan emberi értékkel egyetemben, megszűnjenek. A liberalizmus elsősorban felelős a vallások és mindennemű spiritualitás és szakralitás eltűnéséért. Elnyomta az ember ösztönös metafizikai vágyódását, s hatására már nem keres az ember transzcendenciális princípiumokat. Pedig az ember alapvetően spirituális lény, de ezt egy velejéig materialista eszme sohasem értheti meg. Azonban a spirituális élet eltörlésével betölthetetlen űrt hagyott az emberben, melyet a kapitalista harácsoló célok, vagy munkásmozgalmi ideák, de még a New Age és hasonló művallások sem voltak képesek pótolni. Ahogy Nietzsche is írja „Megöltük Istent”. De hogyan is ölte meg az ember Istent? Ha az egyházi dogmatikát ölték volna meg a 19. században még teljesen szimpatikus is lehetne, és a kereszténység hatalmi intézményeinek bukását látva, új perspektívába helyezték volna a vallásukat, ahogy tették a keresztény anarchisták is. De ennél sokkal többről volt szó. Még az is megérthető lett volna, ha Istent magát, a keresztény Istenképet ölik meg az emberek magukban, s keresnek mást, akár neopogány hitrendszert. Akár az ateizmus is elfogható, ha párosul valamilyen spiritualitással az életben. Elvégre egy buddhista is lehet ateista. De nem erről volt szó. A liberalizmus megölt mindent, ami az anyagi világon túlmutató. A materializmus totális diadalát hozta el. A tudományt szintén anyagelvűség centrikussá tette, s lett modern korunk, materialista vallása. Azonban az emberi lélek kereste utakra és kérdésekre többé már képtelen volt válaszokat adni. 

A liberalizmus végső soron a nemeket is egységesítette. A férfi és női szerepeket sem vette figyelembe, vagy egyáltalán, hogy léteznének ilyenek. Ahogyan a proletárokat lázította az „arisztokrácia” ellen, úgy lázította fel a nőt a férfi ellen. Ha pedig a nőt fellázította a férfi ellen, akkor az embert lázította fel a család ellen. A nemek egyenlőségének mítoszának harcában a feminizmus lett az élharcos ideológia. Egyenlő lehetőségeket, munkát, jogokat követelt a nőnek. De vajon miért kell a nőnek ugyanolyan lehetőség, mint a férfinak? Julius Evola már megfogalmazta tömören a feminizmus problémáját: „ A feminizmus számára az a premissza szolgál alapul, hogy a nő önmagában nem rendelkezik értékekkel, és csak abban az esetben ér valamit, ha amennyire csak lehet férfivá válik, és a férfi jogait igénybe veszi…
Tehát a feminizmus paradox mód, de a legnőellenesebb gondolatrendszer. A férfi és női szerepek egyértelműek a természet rendjében. A nő feladata az anyaság, a család összetartása. Az utódok felnevelése, a bizalom és a szeretet megtestesítője. Ehhez rengeteg erő kell, nem fizikailag, lelkileg. Mert a nő sok tekintetben erősebb a férfinál. Nem akkor erős a nő, ha cégvezető vagy katona. Az igazi nő akkor erős, s állja meg a helyét a világban, ha képes felnevelni gyermekeit, családját boldogságban és békességben tartani. E nélkül a szeretetteljes alap nélkül, se férfi, se család, ebből adódóan se társadalom, se nemzet és végső soron emberiség sem létezhet. Ha valaki lenézi a nők természet adta szerepét, akkor mélységes tévúton jár. Azzal, hogy a nőt is gyakorlatilag férfivá teszik olyan, mint ha egy autóban a féket is kicserélnék gázra. S sajnos mikor a nő már csak biológiai értelemben létezik, lelkileg nem, akkor elindul az előbb leírt végzetes folyamat a társadalom hanyatlásával kapcsolatban. 

De a nemek terén az egyenlősdi nem ért itt véget, hanem a szexuális orientációkat is megostromolta. Ha a férfi és női szerepek már eleve nem tisztázottak, akkor a homoszexualitás, biszexualitás és egyéb szexuális formációk is egy kalap alá vannak véve a normálissal. A nemzeti anarchizmus természetesen ezeknek is lehetőséget biztosít és élhetnek a saját maguk közösségében, ha úgy akarják. Illetve kevert szexuális beállítottságúak is lehetnek a közösségek, ha az ebben résztvevő feleknek igénye van erre. De az erőletett elfogadás nevében a társadalomra minden, már az intimitást és a magánszférát is érintő identitásokat nyíltan erőszakolni a végső elfajzása az egyenlőség mítoszának. Ez esetben ugyanaz a recept, mint a kultúrák és nemzetiségek olvasztótégelyében, és ugyanúgy csak még nagyobb feszültségeket és erőszakot szül. 

Összegezve tehát, a liberalizmus a felvilágosodás eszméinek legkártékonyabb jószága. Ami olyan alattomosan és sunyin fészkelte bele magát az emberek elméjébe, hogy méltán kiérdemelte a legveszedelmesebb ideológia címet. Ha egészséges értékrend mentén szerveződő társadalom létrehozásán akarunk elindulni, elsődleges feladat kell, hogy legyen a liberalizmus eszméjének teljes cáfolása és megsemmisítése.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése