2014. szeptember 15., hétfő

Budapesti út



Csalfán csúszik a csepp
a csésze csücskén
Reggeli kávét szürcsölgetvén
Zajos zsongásban az ember álma oszlik
Mint lehulló csepp, földet érve
szertefoszlik 

Tódul a komor remete rengeteg
Mi zavaros züllésben hempereg
Tömegben, egyedül
mind untig hiába
Magányba hívott lelkük
összetört szilánkja
min lépkedek

Méla nyüzsgésben szürke emberek
Mint fakó betűk a szövegben
Nyugat egy cseppje hullott ide
S rágta mélyre magát, mint piszok a szövetben

De mi itt ülünk
Csak te meg én
A zajos világnak peremén
Messze onnan, hol pezsgés, hangzavar
De engem nem zavar

Újra itthon…
A Bakony lábánál, pont a Balaton fölött
a lelkem kicsit újra
a Mennyekbe költözött
2014. szeptember 15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése