2015. január 25., vasárnap

Mi a Pokol?



A pokol a többség fejében egy tüzes, forró hely ahol az ördög vasvillával szurkálja az oda jutottakat és nagy kondérba főzi őket. Ez a kis bugyuta gyermeki elképzelés a középkorban élte virágkorát, de az emberi értelem fejlődésével a pokolról alkotott kép is fejlődött. Mára kijelenthetjük, hogy a pokol nem ez fizikai térben létező, földalatti hely. A pokol egy anyagi világ keretein túli, magasabb létsíkon lévő létállapot megnevezése. Az Istentől eltávolodott lélek, Isten minden megnyilvánulásától mentes létállapota, szeretet nélkül, nyugalom nélkül, békesség és minden öröm nélkül. 


Mi is akkor a pokol?

 A világot és a létállapotokat úgy képzeljük el, mint egy hagyma, melynek szirmai egymásra rétegződnek, és a közepén van Isten. Ezek a réteg a lélek létezésének szintjei, helyzetei. Jelenleg valahol tegyük fel, a közepe tájékán vannak az emberek. Mindenki a rengeteg réteg közül máshol áll egy kicsit. A Mennyország állapota ennél beljebb van, Istenhez közeledve. A pokol állapota pedig minél kijjebb a széléhez. Mind az üdvözülésnek mind a pokolnak lehetnek szintjei. Nem azonos súlyú az emberek bűne, így a pokol rétegei között is el-el térő keserves létezésben vannak. A legkülső héj feltehetően a Sátáné. 

Honnan indul a pokol gondolata?

Az örök kín és szenvedés helye nem csak a kereszténységtől jelenik meg. A pogányok vallásokban alvilág, a hinduizmusban Naraka, a zsidó vallásban gyehenna, az iszlámban Jahannam. A görög mitológiában Tartarosz a félelmetes alvilági szakadék istene, és egyben az alvilág része – Hadész alatt elterülő legsötétebb mélység, a legsúlyosabb büntetések helyszíne. A judaizmusba majd később ezáltal a Bibliába a hellenisztikus kultúrával való találkozás után kezdett a pokol elképzelése körvonalazódni. S bár azt láthatjuk, hogy az emberben ösztönösen felmerül a negatív halál utáni létezés gondolata, ennél pontosabban nem tudja megfogalmazni.

Miért is van pokol?

Mt 25,41.46 – „Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült… Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Máté evangéliumából kiemelt részletből látjuk, hogy a pokol a Sátánnak és az angyalainak készült. Ez sokkal mélyebb dologra világít rá. A pokol létezésese, azért jött létre, mert létrejött az Istentől és megértésétől való távolság ilyen mély szintje. Ha pedig ez a pokol Isten minden tulajdonságától legtávolabb álló „hely”, - ami magával vonja a valódi boldogság hiányát is- akkor a Sátán és a démonok szintén szenvednek. Nem örömmel fogadják az elkárhozott embereket kínzásra, hanem ők maguk is kínokat élnek át. Sőt, azok az erőfeszítések, melyek arra irányulnak tőlük, hogy az embereket lehúzzák az ő pokoli szintjükre, nem más, mint az embereknek a drogok és a pillanatnyi, hamis élvezetek boldogsága. Tehát a pokol, mint létállapot nem csak az emberekre, de más nem fizikai síkon lévő lényekre is érvényes.

Örökké tart-e a pokol?

A katolikus egyháznak megkellet küzdenie sok filozófiai problémával. Egyik ilyen probléma a Krisztus megváltása előtt születetteket érintette. Végül arra jutottak, hogy igencsak ellentmondana Isten mindent átható szeretetének, ha csak azért örök kárhozatra jutnának, mert pünkösd előtt születtek, tehát úgy gondolták, hogy egy külön helyen várakoztak eddig a Lymbus Patrum-ban. Ugyanígy a megkeresztelésük előtt elhunyt csecsemőknek is fennáll a Lymbus Infantinum. Azonban a katolikus teológia legérdekesebb elmélete a Purgatórium. A katolikus teológia az örök kárhozat igazságtalannak tűnő gondolatát, egy olyan lehetséges hellyel küszöbölte ki, ami bár ugyanolyan, mint a pokol, nem végleges. A purgatórium a „tisztító tűz” állapota, azoknak a lelkeknek, akiknek nem megfelelő az élete, hogy a Mennyországba kerüljenek, de nem is követtek el olyan súlyos bűnt, amellyel a pokol végtelen kínjait kiérdemelték volna. A purgatórium így egy ideiglenes pokol, ami megtisztít, hogy Isten színe elé kerülhess. Hasonló ehhez a hindu pokolra jutás elképzelése is, ahol a Bhagavad-gítá ezt írja: 

„Óh Janardana, népek fenntartója, azt hallottam a tanítványi lánc által, hogy a családi hagyományokat lerombolóknak mindig a pokolban a helyük (1. fejezet 43. vers).

Az erre adott magyarázat pedig úgy szól:” Azoknak, akik földi életükben állandóan vétkeznek, különböző büntetéseket kell elszenvedniük a pokoli bolygókon.”

 A Márkandejapuráná pedig tovább részletezi a bűnös sorsát: „A bűnöst, hogy bűneitől megtisztuljon, egy másik ilyen pokolba vezetik. Miután valamennyi poklot végigjárta, visszataszító lényként kezdi életét.”

Vagyis a hindu pokol nem örök, sokkalta inkább hasonlít a katolikus purgatóriumhoz. Azonban itt a hindu lélekvándorlás tana végett, a pokol kínjain átesett személy nem megtisztul, hogy üdvözüljön, hanem ahhoz nyer elég tapasztalatot, hogy újrakezdhesse egyáltalán földi lényként az életét.

Visszaugorva a kereszténységhez, a reformáció nagy változást hozott a kárhozat teológiájában is. A protestantizmus elítélte a purgatórium és egyéb alternatív helyek ötletét, mint, hogy az Bibliában nem szerepel. Leegyszerűsítette a Lymbus Patrum problémáját arra, hogy Jézus halála után leszállt a pokolba és a jó emberek lelkeit magával vitte a Mennybe. Kálvin tovább ment és az eleve elrendelés elvével, nem csak a szabad akaratot vonta kétségbe, de az Isteni szeretet is. Kálvin azt írja:

"Az eleve elrendelés alatt Istennek azt az örök elhatározását értjük, amellyel önmagában eldönti, hogy mi legyen egy ember örök sorsa. Nem mindenki ugyanolyan előfeltételekkel teremtetett, hanem némelyek az örök életre, némelyek az örök kárhozatra vannak eleve elrendelve." (Institutio Christianae Religionis 3. 21. 5)

Tehát Kálvin szerint egyeseket az Isten csak is azért teremt a világra, hogy majd a pokol állapotában szenvedjenek földi haláluk után. Ez, legalábbis szerintem végtelenül ellentmond egy szerető Isten képének. Ezt a sok elmélkedést és ilyen-olyan emberi elképzelést Karl Barth valószínűleg megunta és a Bibliát úgy értelmezte, hogy nincs is benne szó pokolról ilyen értelemben, ahogy eddig tárgyaltuk. Szerinte a gonosz, rossz emberek egyszerűen meghalnak, és nem léteznek tovább. Bár ez sem javít sokat az Isteni végtelen szeretetnek való ellentmondásban, azért álljon egy Bibliai érv az elképzelés mellett, ami indokot adhatott rá:

"Aki nem szeret, az a halálban marad. Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos: azt pedig tudjátok, hogy a gyilkosnak nincs örök élete" (1Jn 3,15).

Természetesen ez nem egy mindent megdöntő érv, s sok más értelmezése lehet ezen kívül, de sajnos Barth elméletének alátámasztására mást nem találtam. Ellenben a pokol valós létezőként való emlegetésére nagyon is. 

Az örök kárhozat tehát feltehetően hibás megnevezés. Pontosabban, nem volt rá jobb szó akkoriban. Mivel Isten felette áll az ő általa teremtett törvényeknek, így az idő hatásának sincs kitéve. Tehát a mi fizikai világunkon túl, az idő létezése is kétséges. Így az üdvözülés és a kárhozat nem örökké tart, hanem időtlenül. Az ember a halála után egy időtlen létállapota kerül. Az pedig, hogy ez az állapot Istenhez mennyire van közel- tehát mennyire jó- az csak is az emberen múlik. Isten nem büntet, nem küld a pokolba. Isten, ha számunkra negatívnak is tűnő gondokat görget elénk, azt is csak nevelő szándékkal teszi. A pokol állapotát az ember választja. Valójában mind az üdvösség, mind a kárhozat már a földi életünkben megkezdett folyamat. Ha valaki haláláig bűnösen, Isten nélkül él, akkor a halála után ez a vonal folytatódik az időtlen végtelenbe is. Természetesen ezen a halálunk utolsó percéig lehet változtatni. Hogy utána lehet-e? Nem tudhatom. Személyes véleménye, hogy lehet. Mégpedig mert a pokol is Isten része, Isten ott is jelen van csak nagyon halványan. Ha pedig minden létező Isten része, akkor a pokol a minden létezőn kívül kellene, hogy legyen ahhoz, hogy ne lehessen jelen Isten benne. Ez pedig paradox, egy létező hely, ami nem a létezők része. A pokolban is van remény, hisz még ott is, ha minimálisan is, de jelen van Isten, s ahol Isten van, ott mindig lesz remény is.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése