2015. február 14., szombat

A szeretet illúziója



A  Valentin-nap kapcsán már kialakult két tábor: akik ezt a klisés ünnepet teljes mellszélességgel  alkalmazzák életükben, és akik ezt megvetik. De a jelenség valódi okára, problémájának gyökerére nem szeretnek rávilágítani.


Az ókori Róma Lupercalia ünnepében gyökeredzik a szerelmesek ünnepe, amely hasonló időpontban került megrendezésre. A pogány papok ekkor kecskebőr szíjjal verték véresre a fiatalokat, kifejezett előnyben részesítve a nőket a megtisztulás jegyében. De persze barátságosabb része is volt, nevezetesen a fiatal lányok Junó istennő templomában szerelmi jóslatokat kaptak a jövőre, valamint a plebejusok között volt szokás, hogy a fiatal fiúk tombolán hajadon nők neveit kihúzták és ideig-óráig együtt voltak velük. Ebből nagyritkán szerelem is született, de az arisztokrata réteg erkölcstelen fertőnek vélte a dolgot.(Nagy egyetértésben vagyok velük).

Keresztény kötődése Szent Bálinthoz(Valentinus) kötődik, aki kertjéből virágokkal ajándékozta meg az asszonyokat. Őt 269. február 14-én végezték ki, s lett mártír.
Na, hogy ebből, hogy lett a mai cukormázas, nyálas, műérzelgős „ünnep” arról sejtelmem sincs. Vagyis feltehetően a kapitalista rendszer látta benne a nyereség és haszon reményét, ahogy a Halloween kapcsán is. De olyan mély problémákra is rámutat ez, mint a modern férfi és a modern nő identitásbeli válsága. A műszerelmek és kompromisszum, érdekkapcsolatok korát éljük. A szerelem nemes érzését lejáratják a mára közösségi oldalakra korlátozódott szmájlikkal kifejezett érzések. A kapcsolatok többsége nem a két fél belső harmóniáján alapszik és egyetértésén. Nem hatnak egymásra és hozzák ki a legtöbbet a másikban lakó legjobból. 

A liberalizmus és a feminizmus olyan mérvű pusztítást végzett a nemek identitásában, amely katasztrofális. A feminizmus totálisan felborította a nemi szerepeket és mind a természet törvényeit felrúgta, mind megsemmisítette a férfi igazi lelkületét, de leginkább a nőjét. Az egykori, valódi férfi célja magasabb rendű volt holmi anyagi dolgoknál. Nagy eszmék, művészet, filozófia, harci és egyéb alkotójellegű tevékenységek voltak a férfi sajátjai. Célja elérésében azonban elengedhetetlen volt a legtöbb esetben, minden korban egy támasz, egy társ, akiben menedékre lel, aki támogatja és megértése és szeretete egy támpillérként segíti a férfit célja elérésében. A nőnek ennél fogva célja legtöbb esetben mindig maga a férfi volt. A nő, nőiességét és küldetését valamely más emberben leli meg. Vagy a férj támaszában és/vagy a gyermekek, az új élet felnevelésében. De nem várhatjuk, hogy a nő így tekintsen napjaink ösztönlénnyé züllesztett férfijára. Ennek a problémának az orvoslását azonban meg sem kísérelték, hogy a valódi férfi eszményét helyreállítsák, az pedig magával vonja az igazi nő jellemét ismét. Ellenben a helyzeten tovább mélyített a feminizmus, mely a nőt egyenrangúvá akarta tenni a férfival. Valójában a nő lényegét semmisem pusztította jobban, mint elvileg a nőkért küzdő feminizmus. Ugyanis ha a nő ugyanolyan lesz, mint a férfi, akkor a női mivolta megsemmisül. A nő elsősorban anya és feleség. Olyan kivételezett helyzete van, hogy oly lelki titkok tudója lehet, amit a férfiember lelkében Istenen kívül csak ő láthat. A gyermekek felnevelésével pedig a jövő záloga a nő. Sokszor nehezebb feladat is volt a történelemben az övé mint a férfié, aki megengedhette azt a nemes „luxust”, hogy életét adja a hazájáért, vagy a célért melyért küzdött. Ellenben a nők minden korban hátramaradtak, s a család, a nemzet fennmaradásának terhe kizárólag rájuk nehezedett. Az pedig, hogy még itt vagyunk csak is a régmúlt korok nőinek köszönhető, akik a legnehezebb helyzetben is kitartottak és a családi tűzhely őrzőiként, új élet felnevelőiként teljesítettél kötelességük. 

 A feminista, modern nő mikor cégvezető, politikus, katona és egyéb férfi jellemet igénylő posztra és célra vágyik, soha nem lenne képes erre. A mai kor erős, független nő ideáljánál jobban semmi sem gyalázza meg azt, amit nőnek jelent lenni. A mai kor hím soviniszta, szexuális ösztönlénnyé degradált férfijai pedig sohasem lesznek méltóak a „férfi” jelzőre, ezáltal a valódi nő elismerésére és rajongására. Valentin-napkor pedig a másoknak való mutogatás, a külsőségekben megnyilvánuló szeretet kerül preferálásra, ami tovább mélyíti a nemek közti végzetes szakadékot. A szerelem és szeretet, amikor a szexusban nyer értelmet a mai kor emberének, érthetetlen számára a valódi férfiasság és nőiesség fogalma. Hétvégente mikor a szórakozóhelyeken mintha állatok násztánca lenne, úgy vonaglanak ringyóvá vált lányaink és bunkó szexuális vágyakban tocsogó fiúink, hogy egy negyed órára maximum kiélhessék hedonizmusuk egymással, akkor nyer értelmet milyen mélyen is vagyunk. Ezen nem segít egy napon sem a csoki, sem a virág, sem a facebookon küldött megannyi csicsás kép és idézet. Nem látok párokat és társakat, csak külsőség, a testiség miatt egymást elviselő embereket vagy a barátok, ismerősök és ismeretleneknek való megfelelés végett valakivel lévőket, hogy lássák mások, hogy neki aztán van valaki, ő aztán boldog. De sejtelmük sincs mi a boldogság egy másik féllel, mert sejtelmük sincs milyen igazán nőnek, vagy férfinak lenni. Talán már azt is elfelejtettük milyen a valódi boldogság, amit nem az anyagi élvezetek adnak, mert rég elfelejtettük azt is, hogy mi magunk kik vagyunk.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése