2015. február 16., hétfő

A szocializmus otthonai, avagy a kommunizmus lélektana

A szocializmus ideje alatt  villám gyorsasággal húzták fel kis hazánkban, de szerte a keleti-tömb országaiban az adott város arculatát mai napig meghatározó panelházakat. A nagy lakáshiány és a kommunista sajátos ízlés elegyeként jöttek létre a több okból is kifogásolható lakótelepek. Azt azonban kevesen figyelik meg hogy a különböző életkorú panelházakon, hogyan tükröződik a bolsevik szocializmus lélektana. Mondhatni, ahány ház annyi szokás. S valóban, leolvashatjuk a panelekről azt, hogy éppen a kommunizmusba vetett hit, milyen szinten volt az adott korszakban. Aki pedig kicsit szemfülesebb volt, talán olvashatott is a lakótelepek kinézetéből arról hogy az átkos bolsevizmus épp hogyan áll, vagy épp hogy hanyatlik. Jöjjön a szocializmus lélektana annak emblematikus mementói, a panelházak tükrében.


Egy rövid történeti áttekintés. A panelházakra, nagy elődje,  a Bauhaus nevű mozgalom volt nagy hatással a 20. század elején. Ez a főként baloldali zsidókat tömörítő művészeti ág vetette fel először, hogy az emberek leegyszerűsített, kis kaptárszerű kockaházakba laknának, milyen jó is volna. Azért nem a szovjet hőskor nagy panelerdejét vázolták fel, de a stilizált minden díszítést és szépérzéket mellőző zsúfolt kis házak ötletei tőlük származtak. Őket Berlini székhelyükről később a Gestapo udvariasan kitessékelte kommunista iratok megtalálása végett. Majd a tenger túloldalán folytatták tevékenységüket. A kommunisták azonban miután a fél világot, de fél Európát biztosan magukénak mondhatták, elkezdték azt átformálni. A kommunizmus se Istent, se embert nem tisztelő lelkivilága megmutatkozott az építészetében is. A kommunizmus istentelen, nem ismer semmiféle felsőbb hatalmat. Ebből kifolyólag nem is akar fejlődni emberileg, nemesedni, hogy közelebb jusson valamiféle magasabb rendű transzcendens felé. Ezzel együtt az ember valódi énjével és belső működésével ellentétes. Ennek a komor, sötét lelkület lenyomata tükröződik építészetén és ha szívesebben érezzük magunkat egy zöldellő mezőn, vagy lombos fák között harmatos fűben, mint sem a szocialista szürke betonkockák közt, hát ez az oka. A bolsevizmus nem csak Istent tagadta, de az embert is. Az embert nem tekintette másnak csak biológiai felépítésű gépnek. Sem szépérzék, sem esztétika, csak a gyakorlati, praktikus alkalmatosság. Ezt jelentette a szocialista építmény, bútor, autó miegymás. Sutba a tradicionális magyar falusi díszítéssel és házakkal, átformálták a városok képét az egyszerű, praktikus és ízléstelen panelbirodalomra.

Építés, az épülő szocializmusban

Hazánkban az első panelházat 1959-ben húzták föl Dunaújvárosban. Ezután 1961-től készültek a még kezdetleges, nem kiforrott kis házaink. A ’60-as évek Magyarországára jellemző 4-5 emeletes, vakolt falú házai. Többnyire 2 szobás 55 négyzet centiméter körül mozgó házak,  már akkor is újdonságnak számítottak. A Bauhaus szelleme átjárta ezeket. Nem állt mesze a kommunistáktól, hogy átvegyék a Bauhaus stílusát. Nagyon is rokonszenvezhettek, hisz a két mozgalom mind ideológiailag mind etnikai összetételében hasonló volt. Így az 1960-as évekre elkészültek a legelső kis panelházaink, azonban ezek utólag művészi gyönyörök ahhoz képest amit egy évtizedre rá produkáltak.

Az érett szocializmus, építi a jövőt


Az 1970-es évek lakáshiánya, a növekedő népesség végett  gyors és hatékony döntésre ösztönözte a pártot. A szocializmus éppen a fénykorát élte. Hatalma bebiztosítva volt és a ’70-es években terjedt ki a legjobban a világon. Bebetonozták a hatalmukat, ahogy a lakótelepek látképét is. Ekkor, hogy gyorsan  lakáshoz juttassák a népet, beizzították a már kifejlett technológiájú házgyárakat és elindult a nagy paneláradat. Mivel a technika már lehetővé tette, így a magabiztos szocializmus, mely biztosnak látta hatalmát és jövőjét, teljes gőzzel a saját beteges szocialista képére formálta ezeket a házakat és lakótelepeket. Monumentális 10, sőt 20 emeletes monstrumokat építtettek az elvtársak. A praktika mindenek felett, és sok házat sok lakónak kis helyre elv alapján, sűrű betondzsungeleket alkottak olykor. Melyek magasba törtek, és jó érzésű magyar embernek megkellet birkóznia a 10 emeletes, hosszú szürke monstrumok látványával. Persze érthető módon sokakat kárpótolt hogy legalább jutott fedél a feje fölé. A kommunista kezdetben még adott arra hogy bevakolják a házakat és ne négyzetes betonelemek látszódjanak, azonban a érett, magabiztos szocializmus ezt a megfelelési kényszert eldobhatta. Kommunista módon csak a gyakorlatnak szentelhette a  munkáját és a megjelenést figyelmen kívül hagyhatta. Így csodálatos kavicsos falú dizájnnal örvendeztette meg a nagyérdeműt, ki a szocializmust látta épülni. S látta bizony, hogy így néz ki a szocializmus a térben. Nagy, ízléstelen, egyszerű, komor, semmiféle emberi igénynek nem megfelelő, szürke egység. Beárnyékol mindent, s eltakarja a fényt is. Beépítették előre a kádakat, szekrényeket is. Ugyanis a szocialista kollektivizálás megmutatkozott itt is. Az embernek annyi személyes szabadságot sem hagyott, hogy berendezze a saját lakását teljesen. Mindezek mellett a kommunizmus építményei saját eszméjüknek sem feleltek meg. Míg az esztétikával szemben mindent a praktikusságnak szenteltek a kommunizmusban, itt ez is elvérzett. Ezek a lakások nem voltak túl praktikusak sokszor, műszakilag is a ’70-es évek panelházai a legkifogásolhatóbbak. Persze a sajátos értelembe vett bolsevik praktikának megfelelt. A dolgozó nép tudott benne mosakodni, enni aztán lefeküdni, hogy kipihenje magát, mert másnap várja  a munka. Tökéletes tükrözik ezek a monstrumok a bolsevizmus embertelenségét, gépiesíteni szánt ember eszményét.

Színt viszünk a mindennapokba, avagy a hanyatló szocializmus


Az 1980-as években a kommunista tömb, megroggyant. Mindenki számára kiderült, hogy a világ proletárjai nem egyesülnek, és a keleti tömb talapzata is recseg ropog. Az biztos volt vissza kell kicsit venni a magabiztosságból, mert koránt sem vehettek mérget az elvtársak arra, hogy a marxi utópia megvalósul. Ezt lassan tudomásul vették és szolidabbra váltottak külsőségekben is. Búcsút intettek a megalomán, magabiztos kommunizmus ronda lakótelepeinek és megpróbáltak egy kis színt vinni bele. A ’80-as évek lakótelepei már nem épültek olyan nagyra és ízléstelenre, bár reneszánsz palotának sem neveznénk őket. A környezetet megpróbálták ember közelibbé  tenni, több fát, bokrot, füves részt alakítottak ki a betonszörnyek körül. Ezek a betonszörnyek sem emelkedtek már annyira  a magasba, többségük baráti 4-5 emeletesre épült. Összezsugorodtak rendesen, akárcsak az elvtársak hite a kommunizmusban.Már nem akarták az istenadta népre erőltetni a szocialista lelkiséget az otthonaikban annyira. Zöldebb környezetben lévő, szolidabb, kényelmesebb, több szobás házakat  építettek. És szó szerint is színt vittek bele, megpróbálkoztak a „látványjavító” építkezéssel.Ez annyit jelentett, hogy a nagyobb, még mindig ormótlan, ronda épületek panel elemeit, különböző színűre festették. Bár sem szépnek, sem tűrhetőnek nem neveznék, a kommunistáktól dicséretes próbálkozás azért. És figyelemre méltó, hogy ezekkel az apró kis emberbarátibb engedményekkel, és kényelmességre való kicsiny odafigyeléssel mennyit fel adtak sátáni eszméjükből. Az évtizedben már látszódott, lenyomata képződött a lakótelepeken, hogy a szocializmus, feladja önmagát, az átkozott eszme közel sem magabiztos már. 
A vég, leépülőben a szocialista rend
Az 1980-as évek legvégére, teljesen biztos volt, hogy a világforradalom nem csak késik, de valószínűleg úton se volt soha, mit több valószínűleg sosem fog megérkezni. A 2 évtizeddel korábban magabiztosan tündöklő ronda betontömböket saját maga mementójaként emelő szocializmus már magára sem ismert. Rég visszavett építészetileg is a saját gusztustalan világából és igyekezett minél kevesebbet adni, a beteges ízléséből a lakótelepeknek. Az évtized legvégére, közel az 1990-es fordulóponthoz már egészen emberi házakat készítettek. Kicsik voltak, egytől egyik, és nem hirdették a szocializmus nagyságát már. Elrendezésük szintén kényelmesebb lett bármelyiknél, figyelembe vette az emberi szükségleteket. A környezet pedig lobos és természetes igyekezett lenni. Ami a kommunizmus szöges ellentéte. S ezek mellé végül a házakra sokszor nyeregtető, cserepes családi házat imitáló fedő került. Pusztán, mert az jól néz ki, barátságosabb és szebb mint a sivár lapos tetejű négyzet. Látszik hogy itt volt a vég, mert ahol az esztétika figyelembevétele kezdődik, ott a bolsevik szocializmus véget ér. 
 

Sajnos közel 4 évtizedig építették, „szépítették” hazánkat. A városok arcképét sokszor ezzel teljesen átformálták. Sajnos. A lakosság jelentős része pedig ezekben a betonszörnyekben él, hozzá teszem, jómagam is. Örök emlékként állnak nekünk ezek a szürke nagy monstrumok, várva a felújításra és valamiféle esztétikai helyrepofozásra. Rajtuk keresztül pedig láthatjuk, hogy a kommunizmus köszönőviszonyban sincs az esztétikával, szépérzékkel, egyszóval az emberi értékekkel. 

Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése