2015. február 21., szombat

Ha a magad módján hiszel, nem hiszel igazán



Többen tették fel a kérdést, hogy a Milyen közel állunk Istenhez? c. írásomban, az alternatív Isten elméleteket, a deizmussal egyetemben miért értékeltem szerintük le. Azaz miért az ember Isten keresésének legalsó szintjére teszem az alternatív Istenhiteket. Úgy érzem meg ér egy misét ennek a magyarázata.

Rengetegszer, rengetegen hangoztatják, hogy hisznek Istenben, de a „maguk módján”. Ez egy nagyon érdekes gondolat, a magunk módján való hit. Sokáig kamasz koromban én is ennek a zsákutcájában jártam, így ismerem a jelenséget. A sajátos elképzeléseknek Istenről a legnagyobb rákfenéjük, hogy az ember tartja magát intellektuálisan és szellemileg annyira érettnek, hogy ő egymaga megállapítsa, hogy a mi az általunk ismert valóság oka és rendje. Egyszerű halandó emberként úgy gondolja, hogy ő képes megállapítani mi az abszolút igazság. Ő, Szabó Jenő Kazincbarcika egyik paneljának 8. emeletén a másfél szobás kis kuckójában képes arra, hogy önerejéből a saját meglévő tudása révén, rájöjjön a világ okára és céljára, felülbírálva Jézust és megannyi prófétát, akinek fiktív Szabó Jenőnkkel ellentétben mind ismerjük a nevét ezredévek elteltével is, mert valamivel többet tettek le az asztalra, mint a Kazincbarcikai úr( Ezúton is elnézést minden kazincbarcikai Szabó Jenőtől). Ugye nevetségesen hangzik? Pedig a legtöbb ember ilyen hittel mászkál a világban. Ennek persze megvannak a maga okai és a buzgó, elvakult vallási dogmákat követő emberek nem segítenek a helyzeten. Mind az élet bármely területén, a vallásos emberek között is a legbutábbaknak a legnagyobb a hangja. 

Tehát a sajátos Istenhitek nem megérteni próbálják Istent, hanem lehúzni őt a maguk értelmi szintjére. Márpedig az emberi értelem nem képes mindent felfogni, sőt! Az Ószövetségben, mikor a Paradicsomban Ádámot és Évát a Sátán megkísérti mivel is érvel? Kétellyel! Arra bíztatja őket, hogy kezdjenek kételkedni Istenben, a szavában, a kinyilatkoztatásában. Vagyis emberi ésszel próbálják megítélni Istent. Emberi szintjükhöz mérve kezdik az Abszolútum törvényeit vizsgálni. Innentől kezdve pedig a mérce, az iránytű nem Isten, hanem mi magunk vagyunk. „ Egyetek arról a fáról és ti is olyanok lesztek, mint az Isten”. Nem szó szerint, de a kígyó ezt mondja. Márpedig ha mi magunk vagyunk a mérce, amin keresztül megítéljük, hogy mi lehetséges és mi nem, akkor mi váltunk önmagunk istenévé. A sajátos Isten elképzelések pedig pontosan ilyen helyzetek. A „magam módján hit” valójában nem hit. Mert mellőz mindent, amire a hit jelző illik. 

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid. 11:1)”

A saját magam „hite” pedig csak egy elképzelés, egy lehetőség, egy elképzelt gondolat. Nem hit, nem hisz senkinek és semminek, hanem csak annyit és azt fogadja el, amit ő jónak talál. De ki ő, hogy eldöntse mi igaz és mi nem? Valójában, gyökerét tekintve és a gondolatának eszenciáját szemlélve, semmivel sem másabb, mint a színtiszta ateizmus. Az ateista azért nem hisz Istenben, mert nem tudja elképzelni, ő a saját elméjének korlátjával nem hiszi el. A sajátos Isten elképzelések ugyanilyen logikán működnek, csak ők csipegetnek: „Ezt elhiszem, ezt nem.” Valahol erre a szintre a vallást az unitáriusok kezdték lehúzni mikor Dávid Ferenc először úgy gondolta, hogy a Szentháromság badarság, mert Istent képtelen felfogni hármas aspektus összegségeként. Ahogy azok a gondolatok is amik Jézus tanait elfogadják, de Isteni mivoltát tagadják. Miért badarság a Szentháromság és Jézus Isteni mivolta? Hát azért mert. Valóban nem adnak jobb magyarázatot rá a vallói. Képtelenek elfogadni, ahogy egy ateista is képtelen elfogadni magát Isten létezését is. Így az alternatív, egyéni Isten elképzelések valójában nem más, mint egy fél-ateizmus. 

Sem az anyag, sem a személytelen Istenhit nem vezet valódi boldogságra. Sem a minden vallásból való csipegetés, s azok új egésszé való mesterséges összegyúrása, mely napjainkban divatos. Rengetegen csinálják, hogy vesznek valamit a kereszténységből, mert az tetszik, mást kidobnak belőle, de más tetszik a buddhizmusban a wiccában és így tovább. És minden vallásból, ami tetszett, kreál a fejében egy újat. Ez sem jobb, mint mikor valaki saját értelmi szintjéből adódóan kezd el teljesen új elméletet kreálni magának Istenről. A vallások olyanok, mint az utak Istenhez. Valamelyiken el kell indulnunk. Ha Nyíregyházáról elakarok jutni Budapestre, akkor végigmegyek egy úton, nem pedig az első kereszteződésénél meglátom, hogy Szeged(ahol sok minden tetszik és megnézném) akkor lekanyarodok. Sok útra rátér, mert mindenütt talál valami neki tetszőt, s végül leéli az életét úgy, hogy sosem jutott el Budapestre. Ez a helyzet a vallások összegyúrásával. Semmivel sem jobb, mint ha valaki új ösvényt akar vágni az erdőben Budapest felé, mert hamar eltéved és útjelző táblák híján sosem jut el szintén. Lépj rá egy útra és kövesd. Lehet nem tudod biztosan oda vezet-e az út, hisz nem látod a végét, de pontosan ez a hit. Tudhatsz más utakról is Istenhez, más vallásokban is láthatod a szépet, de mindig egy vezérfonalat kövess, ne pedig halandóként bíráld felül, mi lehet igaz és mi nem, s legfőképp ne aszerint bíráld, hogy neked tetszik-e. 

Így bízok mindenkiben, aki egyéni, maga módján hisz Istenben, előbb utóbb megtalálja ezt az igazságot, mert "Közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok" (Jak 4,8).

Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése