2015. március 7., szombat

Mindenkinek kell egy guru



Annyi hívő emberrel találkoztam már, akik valami iszonyatos szellemi mélységekben voltak és megannyi katyvaszt összehordtak az elvileg általuk képviselt vallásról. Az ember ilyenkor még jobban is tud dühös lenni rájuk, mint akár a vad ateistákra, de elgondolkodtam és megbocsájtottam ezt. Miért is van ez a helyzet?



A keleti vallások kiemelten fontosnak tartják a mester, vagy a guru szerepét egy hívő életében. A hinduizmusban csak is a tanítványi láncolaton át szerezheted meg a tiszta, igaz tudást. Mindenkinek kell ezért egy hiteles guru is, aki szintén egy hiteles gurutól kapta a tudását. Ugyanis nem értelmezheti a Védákat és a többi szent iratot egy átlagember csak úgy a maga módján, de helyesen biztosan nem.  Ez pedig nagyon helyes, mifelénk Nyugaton pedig valahogy ez kiveszett.

A keresztény kultúrkörben ugyanúgy szükség van „gurukra”. Azonban a hiteles mesterek és papok eléggé ködbe vesztek. A kereszténység államvallássá válása után a keresztények minősége felhígult, egyfajta kirakat kereszténységgé vált. Ennek a papjai pedig ugyanilyen arányban hígultak, de az igazán súlyos problémát nem ez okozza. Az istenellenes és kultúraromboló kommunizmus 1945-ös diadalmenete hozta el itt is a legdrasztikusabb hatást. A ’40-es és  ’50-es években minden valódi hívőt, papot, értelmiségit és mindenkit, aki derekas ember volt felakasztottak, sortűz elé állítottak vagy bebörtönöztek és olyan kínoknak tették ki őket, hogy utána emberi roncsként távozott, ha távozott. A Kádár-korszak pedig csinált egy káder korszakot az egyházi emberek körében is. A papok között megjelentek a besúgok és a kémek. Az egyházban, a papokban többé nem lehetett megbízni. A rendszerváltás pedig nem hozta meg a nagy változást, az egyházi személyek többsége megmaradt, az új generáció pedig nem igazán pályázik erre a hivatásra. A marxizmus hatása ma is érezhető és napjaink uralkodó szellemisége semmivel sem kevésbé materialista-ateista, mint a kommunizmus volt. Tehát a hiteles guruink ködbe vesztek.

De léteznek hiteles mesterek eldugva a legváratlanabb helyeken, megfogyatkozva, de a papi, lelkészi hivatásúak között is. Fontos, hogy adjunk rájuk és ne saját szájízünk szerint értelmezzük a Bibliát. Ha megakarok tanulni vezetni, van egy oktatóm és nem pedig magamtól rájövök, hogy a pirosnál megkell állni. Az emberek egyetemre járnak, vegyésznek, történésznek stb. és hallgatják az előadót és figyelnek rá, mert hisznek benne, hogy amit mond az náluknál sokkal nagyobb okosság. Hiszünk az orvosnak, ha betegek vagyunk, hogy mit szedjünk, mit tegyünk, hogy meggyógyuljunk. Akkor a lélek doktorainak miért nem hiszünk? Mindenkinek hiszünk a tanáron, az orvoson át(logikusan és helyesen) sőt még az álnok politikusoknak is inkább, de a „guruknak” nem. Miért gondoljuk pont a legfontosabb kérdésekről, alapvető ontológiai témákban miért akarunk a magunk urai lenni? A vallás a hit semmivel sem másabb, mint bármely tananyag. Valaki többet tud róla, régebb óta foglalkozik vele és neki is egy ilyen ember tanította annak idején, miért nem hiszünk neki? 

Manapság általában a Bibliát is megkérdőjelezik, de nem csak a hitelességét, hanem Jézus létezésének tényét is. Ha más, abból a korból származó iratot találunk, például a rómaiak étkezési szokásairól akkor abban senki nem kételkedik. Pedig ez is kicsit hit kérdése. Elhiszem-e, hogy amit leírtak, mondtak igaz-e? Valójában meglehet kérdezni, hogy miért hiszem el, hogy ami a Bibliában van igaz? De miért hisszük el, hogy létezik a Jupiter? Mert azt mondták, olyan emberek, tudósok, akikben bízol és hiszel. Amikor azt mondták, hogy a Marson lehetett víz réges-rég akkor senki nem vonta kétségbe szinte. Csak is, mert tudósok mondták a NASA-nál. Ha egy teológus pedig levezeti, Jézus Isteni mivoltát amennyire emberi ésszel meglehet magyarázni, akkor legyint a többség rá. Valójában magunktól sem a Jupiter létezésében, sem Jézus létezésében nem lehetünk biztosak. Mindegyik hit kérdése… hiszem-e, hogy amit írtak róla az igaz. A legfontosabb kérdés pedig az életben nem a Jupiter, hanem az, hogy a lelkemmel mi lesz, mert mindnyájan egyszer távozunk, és ha nem mindegy hogyan, akkor ideje lenne megkeresni a még meglévő gurukat. Végső esetben próbáljuk magunkat képezni és alázattal közeledve értelmezni a Szentírást, mert sose feledjük a legnagyobb ”gurunk”, mesterünk az maga Jézus.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése