2015. május 4., hétfő

A halálbüntetés



A napokban kiélesedett (ismét) a vita a halálbüntetés kérdéséről. Szembesülnünk kell azzal, hogy a társadalom többsége bizony igencsak támogatja az ötletet. Ennek pedig nyilván okai vannak.
Nyilvánvaló, hogy a bűnözés igen magas szintje, valamint annak alantas, erkölcsileg legrothadtabb formája burjánzik. A börtönök, pedig ha tele is vannak, jó sok pénzért tartják el a bentlakókat gyakorlatilag luxuskörülmények között. Igen könnyen jöhet ki évek múlva késeléssel lecsukott úriember, jól edzett formában egy diplomával akár. De az életfogytiglanosok is egész kényelmes- még tisztes munkából sem megadatott- körülmények között élhetik le életüket. A felháborodás tehát jogos a társadalomban, de vajon ez a mélyről jövő düh és bosszúvágy jogosan követeli meg a halálát bárkinek?

„ Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené”. Mondja Jézus, utalva arra, hogy vannak földi ügyeink, és van ami ezen túlmutat. Nos, az élet és halál kérdése kizárólag pedig Istené. Semmiféle körülmények között nem tudok szimpatizálni a halálbüntetéssel, noha nem a mai nyugati, liberális szemszögből.

  -  Először is, bárki élete felől-, mint azt leszögeztem- csak is Isten ítélhet, ő adta, ő veheti el.

-          - Ha valakit megölünk tettéért, például szintén egy gyilkosságért amolyan „szemet, szemért elv”        alapján, az elhunyt áldozatot már nem hozzuk ezzel vissza. Nem lesz az áldozat kevésbé halott, ha a gyilkos is az.

-        -  Fennáll a tévedés veszélye, amire már több példa volt a múltban és külföldön is. Nem biztos, hogy a valódi tettes végzik ki, ez esetben ez egy visszafordíthatatlan, végzetes hiba.

-        -  A közhiedelemmel ellentétben nem is kevésbé költséges a kivégzés, a halálsorok fenntartása, mint a jelenlegi börtönöké.

Valójában a halálbüntetés mellett más érv nem szól, mint az emberi gyarló természetből fakadó féktelen bosszúvágy. Az a hirtelen feljövő kis alantas harag és gyűlölet melyet lehet, jogosnak érzünk, de mégsem az. Hasonló, mint ha valamilyen tervünk nem sikerül és belerúgunk egy szék lábába. Reménytelen, kilátástalan és legfőképp értelmetlen. A halálbüntetés tipikusan ugyanilyen értelmetlen törvénykezés lenne. Valójában sokkal nagyobb büntetés lenne egy olyan életfogytiglan mely nem a mai luxusbörtönökben letöltendő. Igen is kemény, alantas, a társadalom legalsóbb szegmensének, gyilkosoknak, pedofiloknak stb. végzendő hálátlan feladatokat lehetne végeztetni ezekkel az emberekkel. Jogos ítélet lenne, kellő szenvedésen átmenne az elítélt jogosan tettéért, és még közhasznú is lenne tevékenysége. 

De ne feledjük hitéleti szempontból sem el a dolgot szemlélni. Egy ilyen kemény életfogytiglan esélyt adna még a megtérésre is, az élete újragondolására a tettesnek. Ha megütik a jobb arcodat, tartsd oda a balt”- mondja Jézus. Aki már rég nem a Mózesi „szemet szemért” törvényével válaszol, hanem a megértés és a szeretet nyelvén. Mint mondtam, aki meghalt egy gyilkosságban, már nem hozzuk vissza, felőle már az Úr ítélőszéke dönt. De az elkövetőt, ha megöljük, neki esélye sincs a megtérésre, pedig bizony nekünk erre is gondolnunk kell. Másrészt mi magunk is elkövetőkké válunk, illetve a hóhér, a bíró, aki aláírja egyáltalán ezt a törvényt. Valójában ez az egész halálbüntetés dolog senkinek sem használ.

A halálbüntetés csak az emberek szívében lakó, gyarló, tehetetlen düh óhaja. Higgadtan átgondolva egy kemény, társadalmi munkában eltöltött életfogytiglan, akár önfenntartó börtönökkel ezerszer hasznosabb. Előzzük meg ezeket a helyzeteket, próbáljunk mi is a világban úgy élni, amit szeretnénk látni. Igyekezzünk arra, hogy ezek a bűncselekmények melyeknél felmerül a halálbüntetés gondolata, minél inkább meg se történjenek. Feleslegesen ne gyorsítsuk meg bárki életének a végét mert valójában ez a törvény- bár magasabb szinteken- de már régóta létezik. Ne feledjük el, hogy ezen a földön így is-úgyis, mind halálra ítéltek vagyunk.
Horváth Martin

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése