2016. május 8., vasárnap

Hol van Isten?

A legelső kérdés, amelyet laikusoktól, szándékos provokátoroktól, de akár teljesen jóhiszemű gyermeki kíváncsisággal megáldott érdeklődőktől is hallhatunk a következő, mindenki számára ismert pár sor: Ha Isten teremtette a világot, akkor Istent ki teremtette?
Bizony a kérdés nem nevetséges, ahogy első látásra tűnhet, de nem is jó cáfolat Isten ellen sem. El kell gondolkodnunk azon, hogy ha Isten teremtette a mi általunk érzékelhető és ismert világot, akkor Ő már eleve létezett. Ugye elég balgaság lenne azt feltételezni, hogy akkor Istent egy nála is nagyobb Isten teremtette, azt pedig egy nálánál is nagyobb így folytatva a végtelen sort. Az emberi lénynek van kezdete, ahogy mindennek, amit ismer a világban. Az állatoknak, növényeknek, minden élőlénynek is van. Minden élőlény megszületik, kikel a tojásból, a növény kihajt a magjából. De az élettelen formáknak is akad kezdete. Egy kőszikla sem volt mindig kőszikla abban a formában, ahogy kőszikla akár évszázadok óta. Folyóknak kellett mosnia hosszú időkig, szélnek fújnia vagy kiszakadnia egy nagyobb sziklából, hogy elnyerje a mostani formáját. A bolygók is összeálltak a gravitációs hatások végett, ahogyan a csillagok is. Talán csak maga az univerzum az, aminek nem ismeri az ember a kezdetét. Kiterjedésben biztosan nem, időben pedig feltételezéseket gyárt. Ez már hatalmas fejtörést is okoz számára. De minthogy ő maga és minden általa ismert, őt körülvevő létező kezdettel és többnyire ismert vagy feltételezett véggel is rendelkezik, el sem tudja képzelni, hogy valaminek nem kell, hogy kezdete legyen, hanem öröktől fogva, mindig is folyamatosan létezzen. Mivel pedig minden általunk ismert és ránk ható dolog, jelenség Isten teremtésének eredménye, így az idő is. Az idő korlátainak és hatásainak óhatatlanul kivagyunk téve, ahogyan minden a világegyetemben. Az időt azonban szintén Isten teremtette. Márpedig Isten nem lehet kitéve a saját maga által teremtett hatásnak, nem lehet hatással rá valami, amit ő alkotott. Ebből adódik a logikus következtetés, hogy Isten az idő felett áll, és egy úgy nevezett időtlen létállapotban van. Ez számunkra elképzelhetetlen. Isten önmaga időtlenségét azonban több helyütt tudatja is a Szentírásban.

„Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és az Utolsó”(Jel. 1:11)

Ahogyan Jézus is utal Isteni mivoltára:

„Mielőtt Ábrahám lett, Én vagyok” (Ján.8:58)

Remekül fejezi ki Jézus az Isteni lényének időtlen létezését, amikor nem azt mondja, hogy mielőtt Ábrahám lett ő már volt, - mintha megelőzné a létezésben-, hanem azt mondja „vagyok”. Folyamatosan és változatlanul van, mert ő számára mindig „jelen” van.
Tehát tudjuk, hogy a dolgoknak kezdete csak a mi, az idő hatásainak kitett világunkban van. Isten ezek felett állva időtlen létállapotban nem szorul arra, hogy neki is kezdete legyen és így szüksége legyen „valakire” aki az ő létét elindítja.  Másik szemszögből megközelítve pedig, ha Istent egy még nála is hatalmasabb „Isten” teremtette volna, akkor nem lenne a mi teremtő Istenünk egy Isten. Se mindenható, se mindent tudó nem lehet egy lény, aminél még hatalmasabb lény is létezik. Hisz akkor az többet tudna és hatalmasabb is volna nála. Istennél tehát hatalmasabb nem létezik. Ha lenne egy nála is hatalmasabb létező, akkor az volna az Isten. Hisz az Isteni mivolta nem holmi kategória, vagy faj, mint minden más lény a világban. Isten nem egy létező a sok közül, hanem Isten maga a létezés. Isten nem egyszerűen egy „valaki/valami” hanem minden létező összessége. Isten maga a létezés. Ez esetben, ha Isten a létezés szinonimája, akkor minden létező egyben Isten része is.  Erre a tényre az evangélium több helyütt is utal:

„ Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk…”(Apcsel. 17:28)

„Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn”(1.Kol. 1:17)

Ilyen tekintetben a panteizmusnak részben igaza van, mely szerint azt vallja, hogy a világ/ a természet/ az univerzum az maga Isten. Csak míg a panteizmus ez alatt elvont fogalmat ért, nem pedig egy tudatos, személyes Istent, addig a kereszténység által megismert Isten nagyon is az. Ezzel együtt pedig nem csak a világ maga Isten, hanem jóval afölött is Isten van. Számunkra elérhetetlen és megfoghatatlan létsíkok és azok felett álló létezés is maga Isten része. A mi világegyetemünk csupán kis szeglet Istenen belül. Így a deizmus és hasonló dualisztikus világnézetek tévednek, amikor a világot és Isten lényét szigorúan külön kezelik és szétválasztják. Azt a paradoxont feltételezi miszerint a világ és Isten két elkülönülő valami. Ebben az esetben Isten is és a világ is egy létező egy sokkal hatalmasabb, mindkettő felett álló létezésen belül. Isten pedig nem valamiben van, nem valamin belül, ahogyan már tárgyaltuk, hanem minden maga Isten. Ezzel együtt pedig mérhetetlenül kitűnik az ostobasága annak az ateista-materialista propagandának, melyeket a Szovjetunió terjesztett az űrkutatás hajnalán, mikor is Isten létezését azzal a profán és primitív ténnyel kívánták cáfolni, hogy jártak űrhajósaik odafent az űrben és „nem látták Istent sehol”.
Tehát ha valaki, főleg kisgyermekek kérdezik, hogy „Hol van Isten?” akkor nem lehet egyértelműen válaszolni, hogy Isten itt vagy amott van. Ahogyan az a kicsinyes hozzáállás is megbukik itt, mikor valaki azt szajkózza „Hiszem ha látom”. Istent a két szemével, anyagi formában soha és semmilyen módon nem lesz képes látni. De ha képes lenne is látni, képesek lennénk megmutatni, vagy eligazítani, hogy melyik földrészen, melyik utcában és melyik ajtó mögött láthatja Istent, elhinné az illető? Aligha. 

Jézus is eljött közénk és azt mondta Ő Isten. Minden farizeus, pogány és mindenki akkoriban láthatta, megszólíthatta, akár megérinthette még is a legtöbben nem hittek neki. Ahogyan a hasonló habitusú emberek most sem hajlandók elhinni, hogy ő volt Isten. Ha pedig ma ugyanígy emberként itt járna, most sem lenne másképp. Így a „hiszem ha látom” gondolat aligha komolyan vehető. Kijelenthető, hogy Isten mindenütt ott van és mindenben.
Mivel minden létező összessége, sőt a létezés szinonimája maga Isten, egyértelmű, hogy minden általunk látott, érzett, ismert, érzékelt dolog, tényező is Isten része. Minden, amit felfogunk, Istenben van. Ezzel együtt értelemszerűen kijelenthető, hogy mi magunk is Isten részei vagyunk. Isten nem csak, hogy körülvesz, és mindenben jelen van körülöttünk, de leginkább és legjobban bennünk, emberekben képes jelen lenni.

„az Isten országa ti bennetek van” (Luk. 17:21)

Azonban azt az egyáltalán nem elhanyagolható tényt is meg kell jegyeznünk, hogy habár minden Isten és mindenben jelen van, ez nem jelenti, hogy mindenben egyformán van jelen.  Bár minden Isten részét képzi, mégis Isten centralizáltan, valódi „sűrűségében”, jobb szó híján tényleges személye, individuuma a teremtett világ felett, attól elkülönülve is létezik egyben. Ezenkívül az emberi lényben, egészen pontosan annak szellemén (későbbiekben a fogalom részletes magyarázatára kerül sor) keresztül képes a teremtett világban, fokozottan megjelenni és kifejteni valódi, élő, „tömény” lényének hatását.
Tehát kijelenthetjük, hogy Isten mindent magából teremtett, hisz csak ő létezik. Azonban ha Isten a világot magából teremtette- és azt egyértelműen tudjuk, hogy a világunk nem tökéletes és felhőtlenül jó-, akkor arra a következtetésre is juthatunk, hogy Istenben léteznie kell a tökéletlenségnek és a rossznak. Ez ismét egy ellentmondás lenne, hiszen Isten tökéletes és jó. Szent Ágoston ezért gondolkodott azon, hogy a világot akkor nem önmagából, hanem a semmiből kellett teremtenie. S bár a katolikus dogmatika is kijelenti, hogy Isten a semmiből teremtette a világot, közel sem feloldhatatlan ez a látszólagos ellentmondás a korábbi eszmefuttatásunkkal. A Makkabeusok második könyvében találunk utalást, ami ezt megerősítheti:

„Kérlek, fiam! Tekints az égre, a földre és mindenre, ami bennük van, és értsd meg, hogy mindezt, valamint az emberi nemet is a semmiből teremtette Isten.” (2.Makk. 7:28)

A Makkabeusok ezen könyve egyébként nem örvend a leghitelesebbnek tartott iratnak és a protestáns felekezetek nem is tekintik a Bibliai kánon részének, csupán apokrif iratnak. Bárhogy is fogadjuk el, az idézetben foglaltak az eddig lefektetett logikánkkal sem összeegyeztethetetlenek. Ha a „semmi” fogalma alatt nem az „abszolút semmit” értjük-, ami lehetetlen, hisz ha Isten már létezik, akkor eleve van valami és abszolút semmi nem lehet-, hanem a „semmit”, mint hiányt értjük, tehát a létezésben még nem helyet foglaló valamit, akkor tudjuk értelmezni. Vagyis ha innen „lentről” a földi létsíkunkról tekintjük a világ teremtését, akkor valóban a semmiből lett valami. Hiszen a fizikai világ, minden anyagi létezőjével együtt nem volt, majd egyszer csak lett. Ez innen a mi szintünkről tekintve teljesen jogosan vehető a semmiből, valamivé való teremtésnek. Isten szemszögéből azonban nem, hisz ő eleve létezik, és valamin belül(önmagán) teremt egy univerzumot, ami addig nem volt, ergo az addig semmi volt. A semmi ily módon lehet később valamivé. Illetve értelmezhető a korai pogány teremtésfilozófiák ellenében is, amik már egy eleve létező anyagot feltételeztek, amiből az Isten vagy istenek összegyúrták a világot. Ilyen volt például a görögök mitológiájában is az „arkhé”. Ezek az elméletek szintén ellentmondanak Isten mindenhatóságának, hiszen egy Istentől független, rajta kívül álló tényezőt feltételez. Vagyis ebben a kontextusban is megállja a helyét a „semmiből teremtés” dogmája, hiszen nem létezett egy nagy tér, amiben volt egy ősanyag aztán jött Isten és világgá formálta, hanem ehhez saját magán kívül semmire nem volt szüksége. Isten ilyen tekintetben szintén kijelenthető, hogy a semmiből teremtette a világot, nem pedig már egy eleve létező dologból. Leszámítva természetesen önmagát. Bárhogyan is értelmezzük, az alapprobléma megmarad, hiszen a világ nem független Istentől. Ha már önmagából, vagy ha számunkra felfoghatatlan és elképzelhetetlen módon még is valamiféle semmiből teremtette a világot, akkor is benne kell, hogy elhelyezkedjen(Apcsel. 17:28). Így dilemma továbbra is megmarad, hogy Istenen belül, hogyan létezhet a tökéletlenség és a rossz. Ennek a dilemmának a feloldására kell törekednünk.  Ez egyáltalán nem lehetetlen feladat, mi több Isten legizgalmasabb és leglenyűgözőbb arcának megismerése felé kalauzol bennünket.

2 megjegyzés:

  1. Zsidókhoz írt levél 11:3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.

    VálaszTörlés
  2. Amivel indítod az írást, az az "ok-okozat törvény" a filozófiában. Vagyis az okozatnak kell hogy legyen oka.
    Mivel Isten (önmagától és örökké létező) nem "okozat", ezért nem kell, hogy legyen "oka".

    VálaszTörlés